hivatkozások ~ kódoló táblázat-Web Nézet
Higgins, E. T. (1987). Önellentmondás: egy elmélet az énről és az affektusról. Pszichológiai Szemle, 94(3): 319-340. Absztrakt: ez a cikk jelzi az öneltérés elméletének megjelenését a pszichológia területén. Higgins azt tárgyalja, hogy az én tartományai hogyan lépnek kapcsolatba az én álláspontjaival az önállapot reprezentációk létrehozása érdekében. A legfontosabb, hogy Higgins elméleteket készít és teszteli a különböző eltérésekkel kapcsolatos érzelmeket: a tényleges / saját versus ideális / saját eltérés megfelel a pozitív eredmények hiányának, ezért a csalódás és az elégedetlenség elkeseredésével kapcsolatos érzelmeinek; a tényleges / saját versus ideális / egyéb eltérés megfelel a pozitív eredmények hiányának, ezért a szégyen, a zavar, és a lehangolt érzés érzésének érzései; a tényleges / saját versus kellene / egyéb eltérés megfelel a negatív eredmények jelenlétének, ezért a félelem és a fenyegetettség érzésének agitációval kapcsolatos érzelmeinek; a tényleges / saját kontra kellene / saját ellentmondás megfelel a negatív eredmények jelenlétének, ezért a bűntudat, az Ön megvetés és a nyugtalanság agitációval kapcsolatos érzelmeinek (Higgins, 1987, p.322-323). Nagysága és hozzáférhetősége önálló eltérések mérsékelt érzelmi hatások. Az eltéréseket a Selves kérdőív segítségével mértük, amely arra kérte a résztvevőket, hogy felsoroljanak legfeljebb tíz tulajdonságot vagy attribútumot minden egyes önállapothoz (tényleges/saját; tényleges/egyéb; ideális/saját; ideális/egyéb; kellene/saját; kellene/egyéb) (Higgins, 1987, 325.o.).
Higgins, E. T. (1989). Önellentmondás elmélet: Milyen önhiedelmek okozzák az emberek szenvedését? A kísérleti szociálpszichológia fejlődése, 22, 93-136. Absztrakt: az 1987-es eredeti önellentmondás-elméletét kibővítve Higgins hangsúlyozza az SDT motivációs feltételezéseit: 1) “az emberek motiváltak arra, hogy elérjék azt az állapotot, amelyben az önképük megfelel a személyesen releváns önvezetőiknek” és 2) “az önállapot-reprezentációk különböző típusai közötti És közötti kapcsolatok különböző pszichológiai helyzeteket képviselnek, amelyek viszont különálló érzelmi-motivációs állapotokhoz kapcsolódnak” (Higgins, 1989, 95-96.o.). Higgins részletezi az SDT információfeldolgozási feltételezéseit is: 1) “az önellentmondás egy kognitív struktúra, amely összekapcsolja a különálló önhiedelmeket” és 2) annak valószínűsége, hogy az önellentmondás pszichológiai szorongást okoz, az Akadálymentesség szintjétől függ” (Higgins, 1989, 97.o.). E két feltételezés kombinációja az SDT általános hipotézisét eredményezi: “minél nagyobb az egyén által birtokolt önellentmondás egy bizonyos típusának nagysága és hozzáférhetősége, annál inkább szenvedni fogja az egyén az ilyen típusú eltéréssel járó kellemetlenségeket” (Higgins, 1989, 98.o.). Higgins az én két további területét is javasolta: a can self (“az attribútumok ábrázolása, amelyekről valaki úgy gondolja, hogy birtokolhatja”) és a (várható) jövőbeli én (“az attribútumok ábrázolása, amelyekről valaki úgy véli, hogy valószínűleg a jövőben rendelkezel”) (Higgins, 1989, 116.o.).
Strauman, T. (1996). Stabilitás az énben: az önellentmondás elméletének szerkezeti következményeinek longitudinális vizsgálata. Journal of Personality and Social Psychology, 71(6), 1142-1153. Absztrakt: Strauman (1996) tanulmánya “arra törekedett, hogy meghatározza, hogy az ideális és a szükséges tartományok alkotják-e a strukturális stabilitás lókuszait az énben” (1144.o.). Az önvezetők stabilitásának tesztelése három év alatt, az eredmények azt sugallják, hogy az egyének önvezetői idővel fennmaradnak.
Tangney, J., Niedenthal, P., Covert, M., & Barlow, D. (1998). A szégyen és a bűntudat összefügg a különböző önellentmondásokkal? Higgins (1987) hipotéziseinek tesztje. Journal of Personality and Social Psychology, 75(1), 256-268. Absztrakt: Tangney et al. (1998) megkísérelte megismételni Higgins eredményeit a Selves kérdőív segítségével, melléknevek besorolási listájával együtt. Higgins-szel (1987) ellentétben azonban “nem találtak bizonyítékot az általánosabb állítás alátámasztására, miszerint a specifikus önellentmondások differenciálisan kapcsolódnak különálló érzelmi tünetekhez vagy tapasztalatokhoz” (266.o.). Ez megkérdőjelezte az SDT legfontosabb elméleti alapját: hogy minden eltérés korrelál egy adott érzelmi állapottal.
Higgins, E. T. (1999). Mikor vannak az önellentmondások sajátos kapcsolatban az érzelmekkel? Tangney, Niedenthal, Covert és Barlow második generációs kérdése (1998). Journal of Personality and Social Psychology, 77(6), 1313-1317. Absztrakt: válaszul Tangney et al. (1998), Higgins négy változót határoz meg, amelyek mérséklik az egyedi eltérés-érzelem kapcsolatok megtalálásának valószínűségét: “az önellentmondás nagysága, az önellentmondás hozzáférhetősége, az önellentmondás alkalmazhatósága és relevanciája a jelenlegi kontextusban, valamint az önellentmondás fontossága a személy számára” (Higgins, 1999, 1313.o.).
Boldero, J., Moretti, M., Bell, R., & Francis, J. (2005). Önellentmondások és negatív hatások: alapozó arról, hogy mikor kell keresni a specifitást, és hogyan lehet megtalálni. Ausztrál pszichológiai folyóirat, 57(3), 139-147. Absztrakt: Boldero et al. beszélje meg azokat a különféle tanulmányokat, amelyek alátámasztották Higgins Önellentmondáselméletét, valamint az SDT-t megkérdőjelező számláló tanulmányokat (Tangney et al., 1998; Ozgul et al., 2003). Azt állítják, hogy az SDT-t megfelelően megvédték, ezért az irodalomnak “azoknak a Feltételeknek a vizsgálatára kell fordulnia, amelyek között ezek a kapcsolatok előfordulnak vagy nem fordulnak elő, ahelyett, hogy pusztán módszertani eljárásokkal próbálnák megismételni az alapvető kapcsolatokat” (Boldero et al., 2005, 146.o.).
Phillips, A. (2005). Az önismeret és az önellentmondások érzelmi következményei. Személyiség & Szociálpszichológiai Közlemény, 31(5), 703-713. Phillips az önellentmondást az objektív öntudatelmélet mellett tanulmányozta, amely ” azt jósolja, hogy a magas öntudat erősíti az önellentmondások és az érzelmek közötti kapcsolatot.”Az eredmények azt mutatják, hogy” amikor az öntudat alacsony volt, az önellentmondások gyenge, nem jelentős kapcsolatban álltak az érzelmekkel. Amikor azonban az öntudatosság magas volt, az öneltérések erősen megjósolták az érzelmi tapasztalatokat” (Phillips, 2005, 703.o.).
Francis, J., Boldero, J., & Sambell, N. (2006). Saját vonalak: Egy új, pszichometrikusan hangzó, felhasználóbarát idiográfiai technika az önellentmondások értékelésére. Kognitív Terápia & Kutatás, 30 (1), 69-84. Absztrakt: a Selves kérdőív hasznosságával kapcsolatos kérdések miatt az öneltérések mérésére Francis, Boldero & Sambell alternatív eszközt javasol: az Önvonalak mérése. Arra kéri a résztvevőket, hogy hozzanak létre öt attribútumot az “ideális” szabványhoz és ötöt az ” kellene “szabványhoz, majd azonosítsák az antonímákat minden” ideális “és” kellene ” attribútumhoz. Ezeket ezután függőleges skálaként térképezték fel, amelyen a résztvevők megjelölték, hogy a tényleges, ideális és lehetséges énjük hol esik az egyes vonalakra. Ez magában foglalta a folyamat megkönnyítésének előnyeit a résztvevők és a kutatók számára, szemben a Selves kérdőívvel, abszolút pontszámokat hozva létre, és kiküszöböli a szubjektív megítélést.
Hardin, E., & Lakin, J. (2009). Az integrált önellentmondási index: az önellentmondások megbízható és érvényes mércéje. Személyiségértékelési folyóirat, 91(3), 245-253. Absztrakt: Hardin & Lakin kifejlesztett egy másik eszközt az önellentmondás mérésére: az integrált Önellentmondási Index. Idiográfiai és nomotetikai módszereket kombinál, hogy felfedezze a résztvevők önellentmondásait. Előnye, hogy” a kutatók számára egyszerűbb a pontszám, a résztvevők számára egyszerűbb a teljesítés, és változatosabb pontszámokat eredményez ” (Hardin & Lakin, 2009, 251.o.).