a film nem mond el egy történetet semmilyen hagyományos értelemben. Az érzésekről szól. Bizonyos pillanatokban nem vagyunk biztosak abban, hogy pontosan mit mondanak vagy jelentenek, de a végére mindent megértünk, ami történt – nem intellektuális, hanem érzelmi módon. Megtudhatjuk az Ibo nép tagjaitól, akiket láncra verve hoztak Amerikába, hogyan élték túl a rabszolgaságot, őrizték családi emlékeiket, és félreeső offshore otthonaikban afrikai törzsi szokásokat is folytattak. Eljönnek, hogy elbúcsúzzanak a földjüktől és a rokonaiktól, mielőtt elindulnak egy új földre, és az az érzés, hogy mindannyian elindulnak az úton, és mindannyian hátramaradnak, mert a családot egyetlen entitásnak tekintik.
a”Daughters of the Dust” – t a Dash készítette néhány év alatt, kis költségvetéssel (bár nem tűnik olcsónak, buja színes fényképeivel, elegáns jelmezeivel és a filmzene dallamos zenéjével). Úgy készítette a filmet, mintha részben jelen lenne események, részben elmosódott faji emlékek; Eszembe jutott a gyönyörű családi piknik jelenet a “Bonnie és Clyde”, ahol Bonnie megy elbúcsúzni az anyja.
nincs különösebb cselekmény, bár vannak drámai pillanatok, konfliktusok és megbékélés pillanatai. A karakterek angol, afrikai nyelvek és francia patois keverékén beszélnek.
néha felirattal vannak ellátva; néha pontosan értjük, amit mondanak; néha megértjük az érzelmeket, de nem a szavakat. Az a tény, hogy a párbeszéd egy része szándékosan nehéz, nem frusztráló, de megnyugtató; pihenünk, mint a gyerekek egy családi pikniken, nem mindent megértünk, hanem otthon érezzük magunkat annak kifejezésével.
úgy tűnik, hogy a filmnek vékony kereskedelmi kilátásai vannak, mégis szájról szájra vonzza a folyamatosan növekvő közönséget. A New York-i Filmfórumon egy hónap alatt 140 000 dollárt keresett. A Chicagói Művészeti Intézet Filmközpontja tavaly januárban állóhelyi üzletet folytatott, és újra visszahozta. Ma kereskedelmi forgalomban nyílik a Chicagói Fine Arts-ban és más kiválasztott piacokon.