az eredete azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza. Az első opera, amelyet valaha az Alpoktól északra adtak elő, valószínűleg Salzburgban zajlott. A Salzburgi fejedelmi és érsekségi udvarban a zene és a színház rangos előadásait nagy extravaganciával tartották; az embereket elbűvölte a sok szent és világi színdarab. Amíg Mozart ideje drámák és singspiels adtak elő a tiszteletre méltó Salzburgi Egyetemen, és élvezte a nagy közérdeklődés; a Salzburgi székesegyház mindig is a csodálatos egyházi zene bemutatóinak, valamint a felvonulásokkal ünnepelt egyházi ünnepeknek volt a helyszíne.
Salzburgban a drámai spektrum a középkor misztérium-és szenvedélyjátékaitól, az udvari barokk ünnepségektől egészen a középosztálybeli színházi hagyományok kialakulásáig terjed. Wolfgang Amad ons Mozart született január 27-én 1756 ebbe a sűrű művészi hangulatot. 1842-től, amikor a zeneszerző fiainak jelenlétében ünnepélyesen felavatták a Mozart-emlékművet, amely egyben a genius loci megújításának alapkövét is letette, többször felmerült az ötlet, hogy Salzburgban rendszeres Mozart zenei fesztiválokat szervezzenek. 1877-ben a Wiener Philharmoniker (Bécsi Filharmonikusok) elfogadta a nemzetközi Mozart Alapítvány meghívását Salzburgba egy zenei fesztiválra, és itt lépett fel először Bécsen kívül. 1887-ben a karmester Hans Richter ugyanebben az összefüggésben beszélt egy éves Mozart fesztivál mellett Bayreuth mintájára.
1917-ben, a 19.század végén megfogalmazott ötlet nyomán, hogy Salzburgban rendszeres Mozart fesztivált tartsanak, a Salzburgi Festspielhaus-Gemeinde nevű egyesület Friedrich Gehmacher és Heinrich Damisch kezdeményezésére jött létre Bécsben, hogy pénzt gyűjtsenek egy fesztiválház építéséhez. A Salzburgi fesztivál alapításának ötletét időközben más körök is felvették. Hermann Bahr költő elkötelezett volt az ötlet mellett. Max Reinhardt, aki karrierjét a Salzburgi Stadttheaterben (ma Landestheater) kezdte, és 1918-ban megvásárolta a Leopoldskron Schloss-t, 1917-ben benyújtotta a vonatkozó memorandumot egy Fesztiválház építésére Hellbrunnban, Bécsben. 1919-ben Hugo von Hofmannsthal közzétette a Salzburgi Fesztivál programtervezetét. Így a Salzburgi középosztály-valószínűleg Salzburg legsikeresebb és legfenntarthatóbb polgári kezdeményezése – kezdeményezésére létrejött fesztiválötlet szellemi felépítményét befolyásos Bécsi szereplőitől kapta.
a Max Reinhardt Salzburgba hozott művészeinek nemzetközi karizmájának, az alapító előadók vízióinak, az als-nek, valamint a kiváló külföldi kapcsolatoknak, különösen Max Reinhardtnak köszönhetően a Salzburgi fesztivál nagyon gyorsan létrejött. “a Salzburgi fesztivál egyszerre világ attrakcióvá vált, akárcsak a modern kor művészeti Olimpiai játékai, amelyeken minden nemzet versenyzett a legjobb eredmények bemutatásáért .”(Stefan Zweig, Die Welt von Gestern, 1944)
a fesztivál kockás története élénken leírható, bemutatva az ambivalens vonásokat, a töréseket és a folytonosságot. Az ambivalencia a legnyilvánvalóbb a hagyomány és a modern pólusai között, mert a Salzburgi Fesztivál “a modernitás anti-modern termékeként” (Georg Kreis, Das Festspiel, 1991) helyezkedett el, a burzsoázia és a progresszivitás, a konzervatív katolicizmus vagy inkább a nemzeti új definíció és az újonnan felébredt kozmopolitizmus ellentétében, valamint a jövőre vonatkozó új orientációban (vö. Michael Steinberg, Ursprung und Ideologie der Salzburger Festspiele 1890-1938, 2000). A hagyomány és a modern közötti ambivalencia áthidalására tett kísérlet többször is felkeltette a fesztivál ötletének erőfeszítéseit és kritikáját is.
a fesztivál ötlete eredetileg azon a vágyon alapult, hogy az osztrák kulturális hagyományokkal, a genius locikkal és a barokk város különleges díszletével szoros kapcsolatban álló, legmagasabb színvonalú kiemelkedő művészeti eseményeket hozzanak létre. Az első világháború zűrzavarát és a tájékozódás általános hiányát követően a fesztivál alapításának célja az volt, hogy támogassa az új osztrák identitás megteremtését, amelynek során a hagyományokra hivatkozva kulturális helyreállításra került sor. A fesztivál alapítóinak kijelentései e pólusok között mozognak: “Salzburgban zenei és színházi fesztivált szervezni azt jelenti, hogy új módon felelevenítjük az ősi élő hagyományokat; azt jelenti, hogy új módon csináljuk a dolgokat ősi, értelmes és gyönyörű helyeken, amit mindig is csináltunk .”(Hugo von Hofmannsthal, Festspiele in Salzburg, 1921)
“azokat az ünnepi, ünnepszerű, egyedi vonásokat, amelyek minden művészetnek megvannak, és még a színháznak is voltak az ókori görögök idején, és akkor is, amikor még a katolikus egyház bölcsőjében volt, vissza kell adni a színháznak.”(Max Reinhardt Ferdinand K. D.-hez, 21 július 1918)
a csodálatos kulturális örökségre reflektálva utal az osztrák kultúrtörténet és kultúrpolitika közhelyére, amely azonban rendkívül összetett jelenséget jelent. Mind a háborúk közötti, mind a háború utáni éveket ez a jelenség jellemzi. A művészet és a kultúra még a náci atrocitások borzalmai után is katalizátorként szolgált, hogy ellensúlyozza a csökkent nemzeti önbecsülést.
ugyanakkor a Salzburgi fesztivál célja “a válság, az értelem válsága, az értékek elvesztése, az egyes emberek és egész nemzetek identitásának válsága” elleni projekt volt (Helga Rabl-Stadler). Az első világháború közepén megérett az elhatározás, hogy az egymás ellen hadakozó nemzeteket egy olyan fesztivál segítségével egyeztetik össze, amely egyesítő célt ad nekik. Ezért van az, hogy a béke és az Európába vetett hit áll az első “felhívás egy salzburgi Fesztivál tervére” (1919) középpontjában, amelyet összehasonlíthatatlanul Hugo von Hofmannsthal fogalmazott meg: “az 1750-től 1850-ig tartó időszakot beteljesítő és megvilágosító Európaizmus.”Melyik más fesztivál képes vagy kell teljesítenie egy olyan alapító küldetést, amely mindig érvényes?
nem véletlen, hogy Reinhardt és Hofmannthal fesztiválötletét Salzburg indította el. Távol a nagyvárosoktól, távol a mindennapi élet gondjaitól, az volt a szándék, hogy a fesztivált zarándokhelyként, a színházat menedékhelyként hozzák létre. “Korunk nyugtalansága, a mindennapi események által okozott nehézségek olyan méreteket öltenek a nagyvárosban, olyan mértékben nyomnak és terhelnek bennünket, hogy esténként nem tudjuk megszabadítani magunkat a napi gondoktól, ahogy szeretnénk. A játék, mint olyan, nem lehet sem bemutatni, sem fogadni. A nagyvárosban nem ünnepelhetünk igazi ünnepeket szívvel.”(Max Reinhardt, Festliche Spiele, 1935)
amellett, hogy anti-modern, az anti-metropolisz érzése is jellemezte ezt a különleges fesztivált, amelynek célja az is volt, hogy összehozza az embereket, mint átfogó európai projektet. A nagy, széles világot a kisvárosba kellett behozni, amelyben kézzelfogható gazdasági és turisztikai szempontok is szerepet játszottak, aminek eredményeként Salzburgot “Európa szívének”stilizálták. Az antitetikus valóság arra késztette Max Reinhardt-ot, hogy emlékezetes kijelentést tegyen arról, hogy a fesztiválnak nemcsak a gazdagok és telítettek luxusának kell lennie, hanem a rászorulóknak is.”(Max Reinhardt, Memorandum, 1917)
Margarethe Lasinger
fordította Elizabeth Mortimer