a dadaizmus egy avantgárd művészeti és kulturális mozgalom volt, amelyet az első világháború utáni európai társadalmi légkör váltott ki. Ez a modern kapitalizmus, a burzsoá kultúra és a háborús politika elutasítása volt, amely más szélsőbaloldali radikális csoportokhoz igazodott. Ezt nem hagyományos művészeti anyagok, szatíra és értelmetlen tartalom felhasználásával fejezték ki. Még a mozgalom neve is, ‘dada’, jelentés nélküli szónak szánták. Az alábbiakban 10 ikonikus műalkotás található, amelyek jellemzik ezt a háború utáni Művészeti mozgalmat.
Marcel Duchamp, szökőkút (1917)
Marcel Duchamp a dadaizmus egyik legtermékenyebb művésze volt, számos hírhedt festményt, kollázst és szobrot készített. A kubizmushoz, a Futurizmushoz és a korai konceptuális művészethez is kapcsolódik. Monumentális hatással volt a 20.századi modernista művészetre, különös tekintettel a szobrászatra. Munkája az I. világháború után érte el az érettséget, amikor a művészetet a kulturális tiltakozás eszközeként kezdte használni.
a szökőkút a 20.század egyik legismertebb műalkotása, amely a művészet társadalmi funkciójának jelentős elmozdulását képviseli. Míg az eredeti 1917-es darab ma nem maradt fenn, Tate 1964-ben készített egy cserépből készült másolatot. Ez az egyik legkorábbi példa a talált tárgyakból készült’ lowbrow ‘vagy’ readymade ‘ szobrokra. Duchamp benyújtotta a szobrot a párizsi szalonba, de elutasították, mert nem tekintették művészetnek.
Marcel Duchamp, L. H. O. O.K. (1919)
L. H. O. O. Q. egy másik híres példája a ‘readymade’ szobor Marcel Duchamp. Leonardo da Vinci Mona Lisájáról (1503-06) készült egy olcsó képeslap, amelyre Duchamp viaszolt bajuszt és kecskeszakállat rajzolt. A darab szatíra elemeket tartalmaz, elutasítva a magas művészet esztétikáját. A darab címe szintén szatirikus, mivel az L. H. O. O. Q. amikor franciául mondják, Úgy hangzik, mint az ‘Elle a chaud AU cul’, lefordítva a’ She ‘s hot in the butt’ – ra, és egy mögöttes szexualitást jelent a darabhoz.
Kurt Schwitters, Építés nemes Hölgyeknek (1919)
Kurt Schwitters német művész volt, aki számos különböző médiummal kísérletezett, beleértve a festészetet, a szobrászatot, a grafikai tervezést, az installációs művészetet és a költészetet. Munkásságát a szürrealizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus, valamint a dadaizmus jellemezte. Arról is ismert volt, hogy a Merz kifejezést alkalmazta munkájára, egy általa kitalált kifejezés, amely a Dada szinonimája volt, mint a kulturális tiltakozás egyik formája.
a nemes Hölgyeknek való építkezés példája Schwitters absztrakciójának a kollázsban és a szobrászatban való felhasználására. Ez az összeszerelő darab a ‘talált tárgy’ szobrászati stílusát is példázza, mivel különféle törött és szétválasztott anyagokból épül fel: tölcsérből, fém játékvonatból, törött kerekekből és egyéb törmeléktárgyakból. Tartalmaz egy nemes hölgy vízszintes portréját is, amelyből a darab megkapja a címét. A mű összeállítása durva, a festmény robusztus kivitelű, tovább növelve a korábbi művészi elvárásoktól való eltérést. Az egész darab azonban elegáns aszimmetriával rendelkezik, ami azt mutatja, hogy még a hulladék tárgyak is remekművet hozhatnak létre.
Raoul Hausmann, a műkritikus (1919-20)
Raoul Hausmann kiemelkedő osztrák művész és a berlini Dada mozgalom vezetője volt. Hausmann expresszionista művész is volt. Miután megismerkedett a dadaizmus mozgalommal, megismerkedett más művészekkel, köztük John Heartfielddel és George Grosszal. Ez idő alatt leginkább a költészetre és a fotókollázsra koncentrált, ami mély hatást gyakorolt a háború utáni európai avantgárdra. Költészete különösen provokatív volt, alkotása pedig nagyon szatirikus. Ő is szeretője volt a többi Dadaist Hannah H Enterprises.
a műkritikus Hausmann lelkes kritikája a művészeti világ felületességéről. A darab egy fotókollázs, amely magazin-és újságfotók sorozatából áll, és tartalmaz néhány rajzolt elemet. A mű lowbrow-nak tekinthető, mivel a populáris kultúrában látott anyagokat és ikonográfiát használ. Ez azt jelenti, hogy a kollázs felépítéséhez hasonlóan a művészetkritikusok macskaköves ismeretekkel rendelkeznek az üres tényekről, és nem igazán értik a művészet jelentését.
Hannah H Enterprises, vágott a konyhakéssel Dada keresztül az utolsó Weimari sör-hasa Kulturális korszak Németország (1919-20)
Hannah h volt német művész, a dadaizmus mozgalom tagja. Úttörő szerepet játszott a fotómontázs vagy a fotókollázs technikájában a népszerű média képeinek felhasználásával. Érdekelte a feminizmus, a gender és az androgün a művészetben, és különösen az új Nő dichotómiájának feloldása. Munkájában feltárta a Weimari Köztársaság politikai légkörét is.
a konyhakéssel való vágás a dadaizmus és a mainstream kultúra egymás mellé helyezését jelenti. A fotókollázs egyik részébe olyan meghatározó politikai csoportok tagjai tartoznak, mint a weimari kormány és a hadsereg. Éles ellentétben a darab másik oldalán kommunisták, művészek és más radikálisok szerepelnek. A H ons egy kis térképet is tartalmazott, amely megjeleníti azokat az európai országokat, amelyek lehetővé tették a nők szavazását. A darab a dadaisták és más radikális csoportok lázadását mutatja be a szigorú politikai és kulturális konformitás idején.
Raoul Hausmann, a mechanikus Fej (1920)
a mechanikus Fej Raoul Hausmann leghíresebb munkája. Egy fodrász parókabábuból, egy vonalzóból, egy zsebórából, egy pénztárcából, egy fényképezőgépből és más talált tárgyakból készült. Úgy gondolják, hogy a darab egy kommentár arról, hogy az emberiség hogyan lép kölcsönhatásba a tárgyakkal és a környező világgal. Az arc teljesen kifejezésmentes, ellentétben az európai kulturális remekművek kifejező arcával. Ehelyett a karakterét a hozzá csatolt külső tárgyak magyarázzák. A szobor tehát megkérdőjelezi az intellektualizmus és a mélység minden precedens ábrázolását, a témát csak a körülötte lévő felületes, anyagi világhoz kapcsolódóan mutatja be.
Jean Arp, ing elülső és Villa (1922)
Jean Arp, más néven Hans Arp, német-francia festő, szobrász és költő volt. Alapító tagja volt a dadaista mozgalomnak. Miután Z-re költözött, találkozott Hugo Ball és Sophie Taeuber művészekkel, akik Arp felesége lettek. A trió ezután együttműködött egy dadaista kiáltvány létrehozásában. Arp munkája ismert volt a tudattalan feltárásáról, szatíra elemeiről és az organikus formák absztrakciójáról.
az ing elülső része és a villa az Arp által az 1920-as években készített festett fa dombormű szobrok sorozatának része. a mű monokróm grafikai elemet tartalmaz, puha, organikus formákkal és egyszerű kompozícióval. A jobb oldali Villa könnyen azonosítható, míg a bal oldali forma az ing elejét képviseli, de hasonlít egy nagy fogra vagy egy emberi arcra is. A darab Arp stílusváltását képviseli az időszakok között; korábbi munkájának absztrakt formái ütköznek az objektum asszociáció későbbi használatával, hogy elmélyüljenek a tudattalan elmében.
Francis Picabia, Optofon I (1922)
Francis Picabia francia festő és költő volt, akit az impresszionizmushoz, a kubizmushoz, a Pointillizmushoz és a dadaizmushoz társítottak. Kísérletezett a kiadással és a filmkészítéssel is, közel 50 éves karrierjét stílus-és médiaváltások eklektikus sorozata jellemzi. Leghíresebb művei a színes tömböket, geometriai alakzatokat és absztrakciókat ábrázoló festmények voltak, bár az unortodox anyagkollázsról is ismert volt.
az Optophone I egy példa Picabia ‘machinist’ munkáira, amelyeket a korai 20.századi ipari berendezések inspiráltak, és kommentálják a technológia gyorsulását az idő alatt. A darab egy optofon hatásait szimulálja, egy olyan eszközt, amely szonifikációt használ szövegek és képek beolvasására, hogy segítse a vakokat az oldalon lévő betűk azonosításában. A festmény középpontjában klasszikus stílusú ülő meztelen nő áll, mintha optofon használatával látták volna. A mű tehát megkérdőjelezi, hogy az emberiség hogyan találkozik és értelmezi a művészetet.
ember Ray, Rayograph (1922)
Man Ray amerikai fotós és képzőművész volt, aki főleg Párizsban dolgozott. Jelentős tagja volt mind a Dadaizmusnak, mind a szürrealizmusnak, számos olyan művet készített, amelyek ma is könnyen felismerhetők. Ismert volt a nőkről készített absztrakt portrékról, valamint az árnyékok és a negatív fény használatáról, hogy olyan darabokat hozzon létre, amelyeknek álomszerű eleme van. Élete során rengeteg híres művészt fényképezett, képi betekintést nyújt az életükbe.
a Rayograph Ray fotogramjainak egyike, amelyet Tristan Tzara a művész után rayográfoknak nevezett. Ezeket a darabokat fotópapírral készítették, amelyre Ray egy sor tárgyat helyezett, majd fénynek tette ki őket. A papír ekkor elsötétül, ahol egy tárgyat nem helyeztek el, negatív fényű árnyék hatását keltve. Ezek a darabok példázták a Dada fogalmát, mivel gyakran hétköznapi vagy véletlenszerű tárgyakat képviseltek, amelyek nem tűntek összefüggésnek. Ennek a módszernek a termékei gyakran inkonzisztensek voltak, mivel többszörös fénykibocsátást igényeltek, így a külső körülményekhez kapcsolódtak.
Max Ernst, Ubu Imperator (1923)
Max Ernst német festő, költő, szobrász és grafikus volt, a dadaizmus és szürrealizmus mozgalmának korai tagja. Rendkívül kísérleti jellegű volt a munkája, különböző médiumokat ötvözve egy elvont, illuzionista technikával. A frottage nevű módszert is alkalmazta, vagy ‘dörzsölés’, amelyben a művész egyenetlen felületre helyezi a papírt, majd ceruzát dörzsöl rá, hogy a felület mintás körvonalát hozza létre.
az Ubu Imperator Ernst stílusváltását ábrázolja a dadaizmus és a szürrealizmus között, egy forgó antropomorf csúcsot ábrázolva, inkongruens vonásokkal. A téma Ubu Atyát ábrázolja, a tekintély és a kapzsiság szimbólumát Alfred Jerry színdarabjaiban, amelyek megvilágítják a polgári empirikus társadalom önelégültségének igazságtalanságait. A táj jellegzetes szürrealista sivatag, hatalmas horizonttal, míg a tetején a dadaizmus parodizáló és intézményellenes elképzelései találhatók.