az 1.és 2. kép tengeri sót, míg a 3. kép asztali sót mutat.
bár ízük eltérhet az igényes szakácsokétól, és kristályaik mikroszkóp alatt másképp nézhetnek ki, az asztali só és a tengeri só lényegében csak nátrium-klorid. Míg a tengeri só tartalmaz más ásványi anyagokat, például kalcium-kloridot vagy kálium-szulfátot, még mindig 90% vagy több nátrium-kloridból áll.
mind a nátrium -, mind a klorid-ionok fontos funkciókkal rendelkeznek. A nátrium szabályozza a vérnyomást és szerepet játszik az idegek és az izmok közötti üzenetek továbbításában, míg a klorid az emésztéshez szükséges sósav összetevője.
az ásványi anyagok megfelelő koncentrációjának fenntartása a vérben a vesékre esik. Ha a vér nátrium-klorid szintje emelkedik a túl sok só lenyelése miatt, a vesék kevesebb vizet választanak ki a vér hígítása és a megfelelő sókoncentráció fenntartása érdekében. Ez azonban növeli a vér mennyiségét, ami megnövekedett vérnyomáshoz és duzzanathoz vezethet a szövetekben, amikor a víz kiszivárog a véráramból.
a szomjúság gyakran nagy mennyiségű sóbevitelt kísér, mivel a sejtekből vizet is kivonnak, hogy elősegítsék a megfelelő sókoncentráció fenntartását a véráramban. Ezért a sós ételek fogyasztása mind szomjúsághoz, mind kiszáradáshoz vezethet! Nem számít, hogy asztali, tengeri, jódozott vagy himalájai só.
a jelenlegi ajánlás az, hogy a nátriumbevitelt napi 2300 mg (azaz 6000 mg nátrium-klorid vagy nagyjából egy teáskanál) alatt kell tartani, bár van némi vita arról, hogy a normál vérnyomású embereknek korlátozniuk kell-e a sóbevitelt. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy azok az emberek, akik naponta kevesebb, mint 3000 mg nátriumot fogyasztanak, nagyobb kockázatot jelentenek a szívbetegségekre, mint a 4000-5000 mg bevitelűek. Az étrendben lévő só nagy része feldolgozott élelmiszerek fogyasztásából származik, nem pedig a sótartóból. Egy szelet pizza akár 1000 mg nátriumot is tartalmazhat.
@ AdaMcVean