ezt az életrajzot szinte Feliratozhatták apa és fia, annyira erősen támaszkodik Mozart viszonyára házsártos, birtokló, végtelenül irányító és hencegő szüleivel. Leopold Mozart, mint általában elismerik, nem volt csodálatra méltó vagy szimpatikus karakter,, és miután marketing fiát. a csodagyerek úgy tűnik, magától értetődőnek vette, hogy Wolfgang ettől kezdve nem tudta kezelni életét vagy ügyeit” könyöke nélkül. A csúcspont Mozart erőszakos szakítása volt a Salzburgi érsekkel, amelyet feudális gondolkodású apja teljesen elutasított, míg a fiú dühösen ragaszkodott saját függetlenségéhez és “becsületéhez”. Nyilvánvaló, hogy Mozart messze nem volt a hagyományos 18.századi zenész, amelybe néhány újabb életrajzíró, reagálva a 19. századi írók romantikus hagiográfiájára, mint pl Otto Jahn, csökkentette őt. Szókimondó, szenvedélyes, higanyos, érzékeny volt, gyakran olyan vad, mint Swift a társadalom bajainak és a nemesség arroganciájának elítélésében, olyan ember volt, akinek meg kellett birkóznia a királyi és a császári udvarokkal, de még mindig nem kedvelte az őket lakó emberek többségét. Mozart a maga módján ugyanúgy harcolt a zenész társadalmi helyzetéért és függetlenségéért, mint Liszt és mások egy generációval később, bár túl korán halt meg ahhoz, hogy profitáljon ennek az ügynek a végső győzelméből. Constanze Weberrel kötött házassága jó volt, bár nem volt ideális, és féktelen, bohém volt, amely nem akadályozta meg a tartós, intenzív munka képességét; de válság idején vagy az átmenet pillanatában halt meg karrierjében, adósságban és magánéletében rendetlenségben. Mint ismeretes, Mozart halála túl korai volt ahhoz, hogy a Varázsfuvola sikerét arassa, de néhány éven belül zenéje európai hírnévre tett szert, özvegye pedig egy kisebb vagyont halmozott fel, és újra feleségül vette egy diplomatát, aki 1846-ban halt meg. Ez a könyv nem, úgy tűnik, kissé tendenciózus és túlzott ismerete szakaszokon, és ez is meglehetősen túl hosszú egészében, de ez még mindig ajánlott olvasni, hogy bárki egyáltalán érdekel Mozart.